Oldal kiválasztása

Ez az év is jól kezdődik, mondhatnák sokan így a második hó első napján. Jócskán érezni rajta a tavalyi év szinte lemoshatatlanul pocsék bélyegét. Eddig olyan, mintha a 20-as év 2.1-es változata lenne, de higgyük el, ennél jóval többet rejt. Ha le akarnánk rajzolni a két darab 2-est meg az egyest, egy szabályos alakzat, egy ötszög kerülne a papírra.

 

Az ötszög, más néven pentagramma sok dolognak a szimbóluma. Álljon itt egy idézet, egy általam meglátogatott oldal szövegéből:

“A szimbólumot először a hajdani Mezopotámia területén fedezték fel, a kr.e 3000 év korából. A sumérok szögek, lakóházak szobáinak jelölésére, míg a babilóniaiak, a tájékozódásban használták. A babilóniaiak hatalmas csillagászati erőt tulajdonítottak neki, mivel szerintük a szimbólum öt sarka, az öt bolygót jelképezte: Jupiter, Merkúr, Mars, Szaturnusz és Vénusz.

Pitagorasz hívei számára ez a szimbólum a matematikai tökéletességet jelentette, és a nagyobb épületek alapjait is a pentagramma alakjára tervezték. Sőt, hitvallásuk szerint, az egész univerzum a pentagramma képmására jött létre.

Az ókori Kínában, a szimbólum öt sarka a feng shui-ban és a gyógyászatban használt öt elemet jelentette. Az egyiptomiak nagy előszeretettel készítettek nyakláncot ezzel a szimbólummal.”

Természetesen eszünkbe jut róla még pár, sokkal riasztóbb jelkép. A vörös csillag, sarlóval és kalapáccsal a közepén, amely sokak számára egy igencsak sötét korszakot, a kommunizmust jelképezte.

A vörös-fekete, két csúcsával felfelé néző, kettős körben álló(ebből az egyik általában tűzkör), középen a női sátáni alak, Bephomet, riasztó tekintetével a fekete mágia, illetve a sátánizmus szimbóluma. Eszünkbe jutnak a rémisztő Grimm mesék, az gyerekevő, gyermekbántalmazó boszorkányokról, meg a titkos, katakombákban tartott mindenféle ocsmány rituálék, amik hallatán kirázza a hideg a jóérzésű embert.

De a népi gyógyászatban is használták ezt a jelképet, én is ezt használom az oldalamon: a táltos csillagot, az öt évszak (tél, kikelet, tavasz, nyár, ősz) jelképét. A kikelet ebből a kakukktojás, mert az a másvilág állandó időjárása is, kellemes langymelegével, ami beindítja a rügyfakadást így új életet ígér a földnek.

A teljesség igénye nélkül ott van még a régi seriff jelvény is, abból a korszakból, amikor az emberek ököllel védték meg az igazságot, mégis elfogadták és tisztelték a jelvény tulajdonosát, mert tudták, hogy igazságot szolgáltat.

Szerintem a fent említett összes jelkép felbukkan majd idén, de remélem minden jó lesz, ha a vége jó, és újra beindul a normális élet, megszűnnek a lezárások, és igazságot szolgáltatnak, melyet mindannyian el tudunk majd fogadni. Így legyen!

 

a madár