Oldal kiválasztása

Nem tudom hogyan éltem túl negyvenhét évet úgy, hogy nem adok a látszatra. Szoktam szidni magamat, ha később szét kell szednem, amit megcsináltam, mert eltart egy ideig a bontás. Így van ez a tanítással is. Azt szeretem, ha értik és tudják a diákjaim a tananyagot. A hogyan, meg a csilli-villi külcsín nem érdekel. 

Tudom, a világ mást diktál – nem jól kell megcsinálni valamit, hanem mutatósan. A látszat néha fontosabb, mint a felépítés, tartalom.

Van némi párhuzam a “cél szentesíti az eszközt” és az “ügyelj a látszatra” mondások között.

Az utóbbi két hónapban például azt a látszatot akarják kelteni, hogy valamilyen civilizált megoldást találjanak egy háború kirobbantására. Úgy tűnik a plandémia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Meg akarnak oldani pár dolgot, mert már évszázadok óta piszkálja néhány érdekszféra csőrét, és egyre erőszakosabban nyúlnak bele az életünkbe. Az egyik ilyen dolog a magántulajdon. Amióta lehetséges egyszerű embereknek is pénzt spórolni, neadjisten minimális vagyonra szert tenni (autó, saját ház), a pénz és a hatalom istenítői fészkelődnek, nincs ez így jól. Újra meg újra azon mesterkednek, hogy valahogy kisemmizzék megtakarításaikból a kettes számú állampolgárokat. Persze a látszat fontos. Nagyon nagy húzás volt a kommunizmus, mert egy látszólag nincstelen réteg vett elégtételt mindenkin, akinek volt valamije.

Valamiért kongnak bennem a vészharangok egy ideje. Rossz előérzetem van. Azt érzem, hogy minden kell. Beadattam magamnak az oltást, hogy békén hagyjanak, ma azt olvasom, hogy hat hónapos csecsemők számára kísérleteznek valamilyen csodaszert, vagyis nem ússzuk meg azzal, hogy mi felnőttek beadjuk a derekunkat. 

Jó újra normálisan tanítani iskolai körülmények között, de nem minden áron. Én úgy vagyok vele, hogy van négy gyermekem, már leéltem életem felét, merem remélni, hogy picivel több jót tettem, mint rosszat és, ha egy-két vagy pár év múlva kiderül, hogy a csodaszer hatására kijön rajtam valami (autizmus, dementia, sterilitás, stb), amit ma még nem tudunk megjósolni, akkor éltem, láttam eleget. Hagytam hátra az utókornak, teremtettem. De kiráz a hideg a gondolattól, hogy mindent megtehetnek velünk a szent cél érdekében. Mi ez a szent cél? Eddig akármerre jártam, az igaz barátokon, legközelebbi hozzátartozókon kívül, mindig az derült ki, hogy valaki, vagy valakik hasznot akarnak húzni a kapcsolatunkból. A profit a lényeg, a többi csupán a látszat. Olyan ez, mint a Huszonkettes csapdája legfurább mellékszereplőjének teniszlabdái; Orr, ha megkérdezték miért tart vadalmát a pofazacskóiban, teli szájjal csámcsogva azt válaszolta: teniszlabda van a markomban, hogy erősítsem a kezeimet.

Leszarom tablettával persze nagy eséllyel ezt is túléljük majd, de mi van, ha a látszat csal, és olyan hirtelen kényszerülünk bele valamibe, hogy nem lesz időnk a tablettás dobozt elővenni.