Oldal kiválasztása

A tegnapi írásom annyi embert megmozgatott, hogy még foglalkozom vele egy kicsit. Kezdem azzal, hogy van egy ezüstszürke lovam, Csillag. Nyáron, amikor eladtam a kecskéimet egy felvásárlónak, a kupec, amikor meglátta a lovat, felkiáltott – Az anyád úristenit, de gyönyörű vagy!

Csillag meseszép, legalábbis nekem, de mások szemében is mutatós. Persze ez egy dolog, mert a jó ló nem szép, hanem kezes, tanulékony és szófogadó, mint a gyerek, ahogy egyesek gondolják. Csillag eleinte -nevéhez híven-, le akarta rúgni a fényes égitesteket, mindezt a fejemtől harminc centire. Sokat beszéltem neki, de nem értett a szép szóból, aztán eszembe jutott a sárkány, az Égig érő fa meséjéből: Ezt ne takarítsd. Ha szénát kér, abrakot adj, ha abrakot, vizet adj, de soha ne azt add, amit kér. Pár nap sárkánytartás meghozta a gyümölcsét. Csillag leszállt a magas lóról és hagyta, hogy a fejére rakjam a kötőféket. Mára nagyon kezes lett. Mivel sok puszit kap, engem is elhalmoz puszikkal. Ha bemegyek hozzá, elém áll, hogy simogassam. Nagyon szeretem, a kedvencem. De Csillag fejet tudott hajtani. 

Az éhség nagy úr, tartja a mondás – a szépség is az, nem hiába rímel. Könnyebb átmenni a tevének a tű fokán, mint a gazdag embernek. Személyes tapasztalatom az, hogy a szépek ebben a tekintetben olyanok, mint a gazdagok. A szép emberek, ugyanúgy, mint a gazdagok, utálják a megalázó helyzeteket. Irtóznak tőle. Nem egy barátságom ért véget egy picit beképzelt, de gyönyörű emberekkel, mert a barátságunkból kifolyólag valami apró kellemetlenség érte őket. Fejet kellett volna hajtaniuk, beismerni, hogy marhaságot csináltak, és vagy el sem jutottak a bocsánatkérésig, vagy nem bírták a még fél órán át tartó puffogásomat. Sajnos van egy rossz szokásom, időnként kellemetlen ember vagyok, nem szándékosan, belülről fakad, mint a sötétség.

Amúgy szeretem a szépet. A zene, a művészetek, a természet szép. Szeretem a szép embereket, mert jó rájuk nézni. Elfogadom, hogy időnként ez a beképzeltség terhével jár. Mindenben meglátni a szépet. Tegnap a hold volt az, ma a borongós időben a sárga akáclevelek.